Délután Schielievel

Szombat délután felcsöngettem Egon Schieléhez. A megszokottnál kicsit tovább vártam mire ajtót nyitott. Nem engedett beljebb,megálltunk a küszöbön.
- Mi van?- kérdezte
- Lejössz egy Schnitzelre?
- Le



Az ajtót kitárta,hogy beléphessek az előszobába. A műterem ajtaja kissé nyitva volt, így láthattam a vásznat, amin egy elmosódott férfialak volt. Schiele kezébe vett egy nagy ollót,divatosra vágta a vállfán lógó ing papírgallérját, magára kapta, majd belelépett a folyósón hagyott cipőjébe.
- Ezt anyám férjétől kaptam,hogy legyen miben járnom. A lakásomba nem engedem be.
Morogtam erre valamit alig hallhatóan,mert nem akartam megint végighallgatni hosszú eszmefuttatását gonosz anyjáról aki cserben hagyta méhének gyümölcsét, és annak férjéről aki szemében a festészet csupán csak hóbort, amit minél hamarabb ki kell nőni. Éhes voltam.
A sarki csehóba ültünk be. Délután három óra lévén mi voltunk az egyedüli vendégek. A középső asztalt választottuk,ahol a pincérnek jövet-menet szemet szúrunk,hátha így nem feledkezik meg a Bécsi szeletünkről. Schiele elcsigázottnak tűnt.
- Mi van?- kérdeztem.
- …alkotói válságba kerültem- kezdte nehezen -már a nyolcvanhetedig képet festem magamról és még mindig nem tudom ki vagyok. Próbáltam lila ingben,arcomra tett kézzel,ruhástól és ruha nélkül, de sehogy sem találom önmagam. Sőt,anyám esküvője óta nem állt föl!
A pincér odalépett hozzánk, de mivel látta,hogy Schielét ez rendkívül felzaklatja és ujjait mindenféle hülye pózban mutogatni kezdte, ezért az csak legyintett,és annyit mondott- a szokásosat -azzal eltűnt a konyha felé.
- Nem tudom,de talán az a baj- folytatta Schiele, miközben felhagyott ujjai idétlen mozgatásával- hogy még soha életemben nem láttam hús-vér nőt meztelenül. A múltkor Klimtnél jártam,hátha megleshetem a modelljét munka közben. Izgatott voltam. A szám kiszáradt, a lábaim remegtek mire odaértem, de pechemre épp egy almafát festett, emlékezetből. El szoktam nézegetni a képeit,de a lényeget nem látom rajtuk, a pucér, szőrös, kitárulkozó puncikat! Ez a Gustav olyan prűd! Mindig csak a mellek! Már úgy unom őket! Igaz, utoljára az anyámét vettem a számba. Mellesleg észrevetted,hogy a fotókon fekete-fehér vagyok?
A pincér visszatért körünkbe. Álla csatakos volt a vértől. Lerakta elénk a két korsó sört,- bár én inkább limonádét ittam volna- de szólni nem akartam, mert Schiele épp arca elé rántotta kezeit. Ezért inkább csak annyit mondtam, hogy hamar lenyugtassam:
- Friss lesz a schnitzel. Van nálam valami- a táskámban kotorásztam - azt hiszem ez kell neked- és az asztalra csúsztattam egy gyűrött, agyonhasznált folyóiatot.- Eredeti japán!
Schiele kinyitotta, belenézett, majd pironkodva maga mellé rakta a padra a japán pornót,óvatosan ráült,hogy még a széle se látszódjon ki alóla. Közben hálás pillantásokat vetett rám.
A pincéből,melynek feljárója az asztalunkkal szembe esett,döngő léptekkel nagy fenekű,bajszos nő jött fel,kezében egy kosár krumplit hozva. (Pedig ma inkább rizzsel ettem volna.) Amint elhaladt előttünk, kacér pillantásokat lődözött felénk.
Schiele ettől szótlan lett. Csak az ujjait nyitogatta az asztal alatt titokban.
A hátralevő időt csendben töltöttük. Hallgattuk a konyha felől érkező kétes hangokat. Nem lehetett tudni, hogy a borjút nyúzzák, vagy a bajszos nőt.
A pincér másfél óra múlva, arcán önelégült mosollyal kihozta a bécsi szeletet jól átsütve, petrezselymes burgonyával. Lerakrta elénk a számlát és egy összetekert újsággal elvonult a toalet felé.
Az utolsó falatoknál tartottunk,amikor kinyílt az ajtó és az utcáról egy agyonázott, csapzott hajú nő lépett be. Megállt az ajtóban. Mellbimbói hegyesen ágaskodtak a rátapadt, csurom vizes blúzban. Ránknézett és határozott léptekkel elindult felénk. Csak akkor ismertem meg:
- A feleségem, Wally.- mondtam Schiele felé fordulva.
Schiele zavartan felugrott, zakója alá rejtette a feneke alatt egészen kisimult újságot, biccentett a fejével és elviharzott.
Még azon az estén befejezte a Maszturbálást.

Tovább...

Neirda

18 éves vagyok. Tele érzelmekkel. Indulatokkal, utálattal, szerelemmel, mindenáron igazság kereséssel és szolgáltatással., kritikával…Azt hiszem csak én hiszem, hogy felnőtt vagyok, a világ még nem látja rajtam.
Szombat délután van. A bátyám és én már az esti bulin járatjuk gondolatainkat. Én a srácokon, ő a lányokon. A bátyámat még sosem láttuk lánnyal. Apu néha el is enged néhány megjegyzést a másságára vonatkozóan

Pedig a bátyám nem buzi. Ez biztos,csak valamiért szemérmes velünk szemben. De lehet,hogy apu nem érdemli meg,hogy mást gondolhasson róla és mi,mivel egy háztartásban élünk vele ugyanazt kapjuk amit ő.. A bátyám azóta haragszik rá,amióta általános nyolcadikban a fizikatanárnő óra után felhívta anyut,hogy elsírja neki milyen bunkó volt vele a bátyám,hogy visszapofázott és mindenki előtt leégette,pedig ő már nem mai csirke és olyan még sohasem fordult vele elő,hogy zavarba hozzák,és talán még egy könnycsepp is kicsordult szürke szemeiből,pedig nagyon tartotta magát. Anyut meghatotta a hosszas történet,ami annyira azért mégsem volt hosszadalmas,hogy ne lett volna még abban a szünetben ideje felhívnia aput,aki mégiscsak az apja és közelebb is dolgozik az iskolához,és akinek ne lett volna ideje átszaladnia és megkeresnie a három emeletes iskolában a nyolcadik bét,aki éppen a bátyámat vette körül és nyolc év óta először dicsőítette valamiért,amit csakis ő,egyedül vitt véghez,valami hatalmas nagy hőstettet,és lekeverni két akkora pofont az egész osztály előtt,amit még én,a negyedik ából is hallottam hetekig.
Apu azóta haragszik a bátyámra, mert olyan helyzetbe hozta,hogy olyat kellett tennie amiért a bátyám haragszik rá. Hogy a fizika tanárnővel mi lett?
A bátyám nem buzi. Vannak barátnői. Vagyis egy biztos volt, akit a bátyám egyik éjjel fel is hozott,hogy megmutassa neki a családot,ahogy alszik. Titokban járták végig a szobákat, hogy megmutathassa neki az anyját, az apját ahogy szuszognak, a húgát,akivel még mindig egy szobában alszanak,a húga mellett az ő üres ágyát,amit az anyukája megvetett miután ő elment,és ahova befekszik majd miután őt hazakíséri.
Ezt a lány mondta évekkel később,amikor nem bírta elviselni,hogy a bátyám egy másik lánytól vár gyereket és egy éjjel valamelyik buli után ,bizonyítván az ő létezését, elmesélte,látott engem már aludni,és igenis volt ő valaki a bátyám életében,még akkor is,ha ő csak álmunkban lett bemutatva.
Már kezd esteledni és lassan indulnánk,de előbb még fel kell venni a legdögösebb ruhánkat,be kell lőni a frizuránkat ahhoz,hogy emberek közé mehessünk. Még jó,hogy több szórakozóhely is van,amikből szombatról szombatra újra választhatunk,mert mi egy helyen nem vagyunk hajlandóak megjelenni. Szemérmesek vagyunk egymás előtt. Nem tudom mióta.
Megint egyszerre érünk a fürdőszobához. Lök egyet és bejut. Én visítok,mert nekem sokkal hamarabb kell haza érnem,ezért sokkal hamarabb kell elindulnom,hogy ugyanannyi juthasson,mert ez csak így igazságos. Valamiért mindig hajszál pontosan felezünk. A térfelet az autónk hátsó ülésén,hétvégeken a maradék ágyrészt anyu ágyán,a játékteret az emeletes ágy tetején, a szörpöt,aminek az üvegén még a csíkot is behúztuk,amikor a másik töltött belőle a poharába.
Hallom,hogy fújja a markába a hajhabot,iszonyatos mennyiségben,én meg hangosan toporzékolok,mert ha nekem nem jut,akkor az egész estémnek lőttek.
Apu feláll. Túl lassan közelít. De nem elég lassan ahhoz,hogy le tudjak csillapodni. Feltépi a bezárt ajtót,kiemeli a bátyám kezéből a flakont,lefordítja a mosdókagylóba és megnyomja a gombot. Sisteregve ömlik ki belőle a hab,amire pedig nekünk égető szükségünk lenne. Ordítok! Őrjöngök!Csapkodok!Nem merek hozzányúlni,csak eszeveszettül üvölteni a hab után.
Ő mer.
Csattan itt is.

Tovább...