Szőkéknek lehet így is

Szöszi a nappaliban ült egy hatalmas babzsákban. Csend volt és nyugalom. – Az Ördögfióka a szomszédba ment játszani, most az egész délutánom szabad- gondolta.
Ritkán van így, egyedült tartja a frontot. Se apuka, se férj, se társ (csak hétvégén van ez egy kicsit másképp), ezért egyszerre anyuka, apuka, háziasszony, pénzkereső és egyetemista. Hétvégenként jár iskolába, azt reméli, az új tudástól majd megváltozik minden.



Most is egy feladat ültette a babzsákba. Tudósítani kell a Vacsoracsatáról. –Félek tőle, hogy nem lesz mit mondanom. Sosem nézek tévét, most azt sem tudom mi vár rám. Biztosság kedvéért berakok egy kazettát a videóba, hátha kétszer is meg kell néznem, ahhoz, hogy megértsem- árulta el.
Keresgélni kezdett a fiókban, nem tudta mit töröljön le. Az első nyaralást, ahol az Ördögfióka fogant, vagy a válás utáni fergeteget. Végül talált egy mindenest, amit még az ex neve fémjelzett. Gyorsan bedugta a magnóba-már sürgette az idő- de a kazetta ugyanazzal a mozdulattal vissza is érkezett a kezébe. Sokáig küzdöttek egymással, Szöszi kapcsolgatott, gombot nyomott, és közben fél szemmel már a képernyőt figyelte, hiszen elkezdődött a „Csata”. Végül bent maradt. Gyorsan visszahuppant a babba, egyik kezébe a tollat kapta, máris körmölte az első szavakat, a másikba a távirányítót, hogy a Rec gombot megnyomja. A felvétel nem indult. Még egyszer, erősebben, nem indult. Hátára fordította a távirányítót, lekapta a hátlapot, hogy megnézze van-e egyáltalán benne elem. Volt. Újra megnyomta, semmi. Közben a tévében már a vendégek megérkeztek, nem tudta kik és nem látta hogyan. A videóhoz ugrott, hátha a távolsággal van a baj. A magnó piros gombját is erőltetni kezdte, aztán a kettőt egyszerre. Közben elhangzott egy „nem hiszem el”, aztán egy-két „basszameg”, végül egy hangos „kurva anyád”, majd kopogtak. Hallatszott, hogy nem erős felnőtt kéz döngeti az ajtót. Az Ördögfióka jött haza.
Vele nem lehet tévét nézni, Vacsoracsatát végképp nem. Vele beszélgetni, játszani, aktívan együtt lenni lehet.
Szöszi finoman letette a kezében maradt tollat, mellé a bűnös távirányítót, és mindenről lemondva elment, hogy kinyissa az ajtót.
Két nap telt el és több internetes próbálkozás, de sehogy sem tudott az RTL rendszerébe belekerülni. Hol a silverlight, hol a regisztráció hiányzott, regisztráció után hol a jelszó, hol a felhasználónév nem stimmelt.
Péntek éjjel, a leadás előtt tizenkét órával, az utolsó internetkávézós próbálkozás után csüggedten, lemondóan vánszorgott Budapest utcáin. Végigpörgette magában mit ronthatott el, aztán hogy mit fog elrontani másnap az iskolában, de a gondolatai már nem álltak meg itt, szaladtak tovább az elképzelt sötét jövő felé. Aztán egy pillanatra megálltak-valahol az éhező újságíró és a halál között-és akkor beugrott valami. Nem más, csak egy kicsi, fekete, négyszög formájú lyuk, vagy inkább rés, vagy törés. A kép távolodott, a hézag egyre kisebb lett, már látszott, hogy az valaminek a hiánya, valami nagynak, valami egésznek a része. Végül megállt, és kirajzolódott, értelmet kapott minden. A videó kazetta kitört pöcke volt az, ami a felvételt akadályozta, amiért kikapcsolt állapotban visszajött a kazetta, amiért bekapcsolva azonnal elindult.
Szőkéknek lehet így is- gondolta, majd rántott egyet a vállán és a Vacsoracsata helyett tudósította önmagát.

Tovább...

A sógornőmtől kaptam egy hangos könyvet. Egyelőre betettem a kesztyűtartóba, mert fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Ő egyébként a használhatatlan dolgok ajándékozásának bajnoka. Vénlány, ezért pótcselekvésként „meglepikben” zúdítja ránk a szeretetét. Volt, hogy kaptam tőle színes fürdősót, máskor meg egy könyvet az Ermitázsról, oroszul. Már gondolkodtam rajta, hogy egyik karácsonykor meglepem egy lejárt mozijeggyel, vagy egy családi strandbelépővel.

Persze olvasni imádok, de tudhatná, hogy nincs rá időm, úgyhogy a regények egyre jobban elmaradnak, és a helyükbe újságok lépnek. A lapokat gyorsan végigfutom, átpörgetem, nem telik vele az idő. Most itt ez a hangos könyv, amire ha lenne lehetőség, inkább olvasva tenném magamévá. Fogalmam sincs, hogy mit gondolt, amikor beletette a kosárba; egy este majd bekapcsolom a hifit, befekszem az ágyba, és könyvet hallgatgatok?
-Nem az ókorban vagyunk kisanyám!- kiáltanék legszívesebben, ahelyett, hogy a családi béke kedvéért jó pofát vágok a kis csomagjához- hát neked fogalmad sincs arról, hogy nagyjából kétezer ötszáz éve már nem felolvasásra írják a könyveket? Nem az agórán állunk a tömegben, hogy a szánkba rágják az irodalmat! Az analfabétizmusnak is kábé kétszáz éve vége! Ma már tömegével tudunk olvasni!
Egyébként is ki a fenének juthatott eszébe, hogy belemormogja a mikrofonba az Arany embert vagy a Kőszívű ember fiait? Maga Jókai már az előszónál elaludna rajta! Persze ha igényesen meg lennének csinálva, úgy, mint a rádióban, több színésszel, efektekkel, zenével, az egészen más lenne. Én tényleg szerettem anyámmal a Szabó családra gyúrni a fasírtot csütörtökönként, és a vasárnapi ebéd után kávéval a kezemben a kanapén heverészve a Kossuthon különféle hangjátékokat hallgatni! De az Arany ember erre nem való. Olvasásra írták, nem szájra. Így, ahogy van, csak monoton hang és dögunalom lehet. Kapásból halálra van ítélve.
Lehet, hogy odaadom Oswaldonak, a mexikói srácnak a klubból. Nemrég van itt, valami nő miatt, de máris szinte tökéletes a magyarja. Azért még keveri a szezont a fazonnal, és az akcentusán is van mit csiszolni, de ezen talán segíthet egy kis szépirodalom. Majd hallgatja, és együtt formálgatja Alföldi művészúrral a szép magyar szavakat.
Vagy Vércsének, az irodalom tanárnak. Nemrég volt érettségi találkozónk, szegény úgy megöregedett, alig lát már. A régi osztályteremben a naplót is fejből olvasta fel. Erőltetetten nézte a sárga lapokat, hogy leplezze fogyatékosságát, de a „K”-nál kétszer is tévedett. Ha nem látom, el sem hiszem, sosem gondoltam volna, hogy ez vele megtörténhet, mert nála a hátsó padokból is hiába próbáltunk volna puskázni. Aztán később, a vacsoránál, a vörösbor mellett könnyes szemekkel vallotta be, hogy amióta elvesztette a hírhedt éleslátását, aztán meg a férjét, unalmasan, magányosan telnek a napjai. Amíg élt az öreg, rendszeresen felolvasott neki. Imádta újra és újra hallgatni a klasszikusokat.
Lehet, hogy nem is hülyeség ez a hangos könyv dolog, csak épp nálam nem ért célt vele a rokon. Persze így volt ez a fürdősóval, meg az orosz könyvvel is, ezért maradtak félig becsomagolva a felső polcon porfogónak.
Na jó, egyelőre berakom a hifibe amíg Pestre érek, így legalább nem kell a Neo-ban azt a két barmot hallgatnom.

Tovább...